2. fejezet (1796.júl.7.)

Egy nyugodt éjszaka után, Hanah és párja későn kelt. A nap bedugta ujjait a szoba ablakán és felköltötte a szép álmoktól pihegő párt. Fényes nyári nappalra ébredtek. A ház egy teljesen más oldalát mutatta a tegnappal ellentétben. Minden ragyogott körülöttük, az eléjük táruló szekrények nem ontottak dohos szagot a szobába. A virágok a kertben illatoztak, a por eltűnt a szobából, de az a szoba… Az a szoba maradt a régi antik…
A két remekül meglévő fél, akik egyben egy egészet alkottak, reggelizni óhajtottak. Hanah valami egyszerűt akart magára ölteni. Piros bársonyruhát öltött formás testére, haját kifésülte és két oldalon hátulra illesztette.
Amire a hölgy elkészült, férje már tárt karokkal várta a megterített asztalnál. Jóízűen megreggeliztek:
- Ma elmehetnénk Londonba. Utánanéznénk ennek a cselédségnek, mit szólsz?
- Nem tudom, felőlem mehetünk- vont vállat Hanah
Elpakolták a reggeli maradékait és kiöltöztek az útra. A kocsist előkerítették és elindultak a szekér felé. A kocsis meghajolt, kinyitotta fénylő hintója ajtaját, felsegítette Hanah-t , majd udvariasan egy bókkal be is zárta utánuk. A lovak közé csapott. A szekér most nem ment oly gyorsan, mint idefelé jövet. Viszonylag kellemes útnak örvendhettek, noha az időjárás is kedvezett kis kirándulásuknak Londonba.
London látképe elképesztő volt. Gyönyörű épületek, fehérre mázolt falak, macska és márványköves utcák, pompába öltözött emberek. A tágas utcákat nem csak gyermekzsivaj, de emberek szavai is barátságosabbá tették. Egy elképesztő város volt. Elnyerte az ifjú szíveket és nem hagyta, hogy eltávozzanak. Az utcákon rengeteg árus kínálta portékáját. Szebbnél szebb kerámiák és porcelánok díszelegtek a boltok és árusok hatalma alatt. Egy árus portékáját kínálta:
- Friss cseresznye! Olcsó, egyenesen a király kertjéből!
A másik pedig így kiáltott:
- Dámák, királynők és hercegnék ruhái!
Rengeteg szép és érdekes ruhát kínáltak a vásáron. Bár Hanah elfordította fejét, nehogy a mámor elragadja őt.
A városháza egy nagy épület. Egyszerű, nem túldíszített, takaros és mégis kitűnő. megállt a hintó. Kiszállt a házaspár és beléptek az épületbe.
Felkeresték a polgármester  szerepét betöltő embert. Nem volt túl rokonszenves. Fura emberke volt. Kopasz feje kirít a többiek közül.  Lenézett mindenkit és jót nevetett a házaspáron is, ami nem keltett különösebb zavartságot náluk.  Tom beszélt, mivel a hölgy nem érett az ilyesfajta ügyekhez.
- Aggyisten! Szeretnénk cselédet szerény hajlékunkba.
- De még, hogy cselédet!- pocakját fogva röhögött idétlenül- nálunk nincs cseléd, viszont zsellérrel szolgálni tudok.
- Az a bizonyos zsellér takarít?- kérdezte Hanah gúnyosan
-A zsellér??? Ugyan már!!! A zsellérnek semmi köze a takarításhoz- hahotázott tovább
- De nekünk olyan személyre volna szügségünk, aki takarít, főz, mos és egyéb- vágott vissza Tom.
- Akkor úgy mondják! Csakis az Önök méltóságos személyének kerítek. Hmmm…- belelesett az irataiba és máris rendelkezésükre bocsájtott négy takaros, fiatal lányt. Mind tisztelettudóaknak néztek ki. Tom megszólította valamennyit:
- Mi egy cselédet keresünk. Nagyon jól megfizetjük és el is látjuk őt szállással.
Az egyik lány érdeklődését felkeltette az ajánlat és megszólalt.
- Hol kegyeskednek lakni?
- Nem a városban lakunk. Egy kicsit messzebb Londontól. Az erdő szélen  egy magányos kastélyban.
- A Vörös erdő tisztásánál???- kérdezte álmélkodva
- Igen, ott a tisztes lakásunk- mondta jóhiszeműen Hanah.
- Isten legyen hozzátok irgalmas!!!- kiáltották egyszerre, közben kezükkel keresztet vetettek. Szélsebesen rohantak ki az ajtón, jajj-t és Istenemet hangoztatva.
- Hát ezeket meg mi lelhette?- csodálkoztak mind a ketten.
- Ura…- szerettek volna még magyarázatot kapni a polgármestertől, de neki is lába kélt. Mi üthetett beléjük?!
Éppen az ajtó felé vették irányukat, mikor egy 16 éves forma utánuk kiáltott:
- Én szívesen szolgálom önöket- és méltóságteljesen meghajolt előttük.
- Nem vagy még egy kicsit fiatal?
- Kérem Uram. Hölgyem, rendet tartok és mindig követem az utasításaikat.
- Hát jó, nem bánom. Gyere velünk.
A lány már hozta is a poggyászát, amit Tom el is vett tőle, hogy ezzel is segítse a leányzót. A leány bókolt és elpirulva lesütötte a szemét.
- Pontosan így képzeltem el ezt a helyet- szólt a lány- jajj, de udvariatlan vagyok. Az én nevem Nathalie Pornsmoker.
- Gyere be, üljünk le és beszélgetünk, míg Tom berendezi a szobádat.
Tom bólintott és már indult is. A két hölgy az ebédlőt választotta társalgónak.
- Jártál már itt a háznál?- szólalt meg Hanah
- Nem, de mindig is kíváncsi voltam erre a házra. Édesanyám mesélt róla. Még tisztán emlékszem. Mikor a halálos ágyánál feküdt, akkor mesélte nekem. Elmondta, hogyan nézett ki a ház. Mesélt arról, hol található. Szeretett volna még valamit mondani róla, de a halál időtlenül elragadta őt. Szörnyű volt. Annyit mondott, hogy ő kutatott a ház után.
- Nagyon sajnálom.
- Semmi baj, már régen történt. Édesapámat, pedig nemrégiben besorozták katonának. Azóta még nem tért haza, de biztos vagyok benne, hogy még dúl a háború a nagyobb államokban- látni lehetett Nathalie-n, hogy bántja a dolog, de bízik apja hazajövetelében.
- Édesapád haza fog jönni és őt is itt tudjuk marasztalni, ha esetleg nem lenne tető a fejetek felett- mosolygott a hölgy és megsimogatta Nathy barna haját.
- Az a hír járja a várost, hogy minden huszonéves férfiút besoroznak katonának, mert odakünn háborúk dúlnak.
- Jaj, Istenem! Akkor a férjemet is be fogják sorozni.  Mi lesz akkor velünk?!
- Ne féljen Hölgyem! Biztosan Édesapámmal hazaérkeznek majd.
Hanah-t feldúlta ez az ügy. Az izgatottság kiült arcára. A kis cseléd nyugtatgatta őt.
A hírt elmondta Tomnak. Tom mosolygott és megnyugtatta, hogy ez még odébb van és nincs mitől félnie.
A mai napon levelet kaptunk Londonból. A levél szépen le volt pecsételve. Fehér volt, mint a holló tolla a napfényben.  Kinyitottam, remélve a cseléd témával kapcsolatos. Egy fekete nagy címer díszelgett rajta. Valami hadicímernek tetszett. Beleolvasott a levélbe. A levél tartalma Tom besorozására utalt. Hanah remegő kézzel, verejtéktől ázóan szaladt férje védő karjaiba.
- Tom! Tom! –zihált
- Mi zaklatott fel oly annyira?
Hanah nem tudott kinyögni egy szót sem, inkább szerelme kezébe nyomta a fehér levelet. Könnyei záporoztak, mint a kannából a víz. Folyt a könnye, zokogott, ereje elhagyta. Tom védően karjába zárta és csak szorította. Érzeték egymás feszültségét. Olyan volt a légkör kettejük közt, mint a mész, ha már megköt.
- Semmi baj! Minden jó lesz, kicsim.
De Hanah még jobban zokogott. Nem tudta, most mi tévő legyen. Ha férje elmegy, akkor nem tudnak majd mit kezdeni a házzal. Bérelni kell egy megtermett embert, aki viseli majd a nadrágot. Hanah nem képes még felhúzni férje nadrágját. De nem ezért volt elkenődve. Hanem azért, mert félt a férje nem tért soha haza. Nathi mesélt sok ismerőséről, akiket besoroztak és soha többet nem tértek vissza. Nagyon féltette férjét. Tudta, hogy férjét keményfából faragták, de ő akkor is féltette. A besorozásnak határideje, augusztus 15-e. Van idő még, de…